Minden, oldalunkról érkező vásárlás után a Libri támogatja a francianyelv.hu oldalt! Számodra ez nem jelent plusz költséget, sőt igénybe veheted a Libri internetes vásárlásra szóló és egyéb kedvezményeit is.
Koszorúzásokkal és ünnepélyes programokkal emlékezett meg pénteken Londonban Nicolas Sarkozy francia elnök Charles de Gaulle ellenállásra buzdító híres rádióbeszédének 70. évfordulójáról. Sarkozy - felesége, Carla Bruni kíséretében - 800 tagú küldöttség élén érkezett a brit fővárosba, ahova a francia ellenállás kétszáz veteránja is elkísérte.
A francia államfő felkereste azt a BBC-stúdiót, ahonnan de Gaulle 1940. június 18-án elmondta első londoni rádióbeszédét, majd Károly brit trónörökös kíséretében megkoszorúzta az akkori brit uralkodó és felesége, VI. György király és Erzsébet anyakirálynő - a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő szülei - szobrát a Buckingham-palotához vezető Mall sugárúton. Sarkozy ezután francia veteránoknak adott át kitüntetést, és David Cameron brit miniszterelnökkel együtt beszédben méltatta a közös brit-francia háborús erőfeszítéseket.
De Gaulle felhívását hagyományosan a francia ellenállási mozgalom elindításának tekintik.
Charles de Gaulle - néhány nappal azután, hogy Londonba emigrált - a BBC rádió hullámsávján szólt a franciákhoz, arra buzdítva őket, hogy ne adják fel a harcot a német megszálló erők ellen. E felhívását - amelyet Franciaországban viszonylag kevesen hallottak - hagyományosan a francia ellenállási mozgalom elindításának tekintik. A korabeli brit kormány először nem akarta engedni, hogy de Gaulle a BBC-n keresztül üzenjen a franciáknak, de Winston Churchill miniszterelnök hozzájárult a beszéd sugárzásához.
Sarkozyt és feleségét a pénteki megemlékező programok után David Cameron ebéden látta vendégül a Downing Street-i miniszterelnöki rezidencián. Hivatalos brit részről az ebédet „szűk körűnek és magánjellegűnek” minősítették.
Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!
Hozzászólások