- A budapestiek már-már hozzászoktak, hogy a Francia Intézet elõtti Duna-parti sétányon minden évben hatalmas utcabált rendeznek nemzeti ünnepükön. Mennyibe kerül önöknek ez a mulatság?

S. P.: Megpróbáljuk úgy csinálni, hogy egy fillérünk se bánja. Tavaly a mintegy 8 millió forintos költségek egészére találtunk szponzorokat. A sors iróniája, hogy a fõ szponzor nem francia cég, hanem az amerikai Coca-Cola helyi leányvállalata volt. Az idén a fõ szponzor az Auchan áruházlánc, a 8 millióból már vagy 5 milliót sikerült elõteremteni.

- A Francia Intézet programjait tekintve magyarországi kulturális jelenlétük hangsúlyosabbnak tûnik, mint sok más nagy és gazdag államé. Így igyekszenek kárpótolni magukat azért, hogy gazdasági befolyásukat tekintve hátrébb szorultak?

S. P.: A franciák a befektetéseket tekintve sem állnak rosszul, az amerikaiak és a németek után a harmadikak Magyarországon. Az amerikaiaknak annyi eszköz áll a rendelkezésükre, hogy már nemigen van szükségük kulturális befolyásuk erõsítésére. A német Goethe Intézettel - büdzsénket vagy a nyelvtanárok számát tekintve - nagyjából egy súlycsoportban vagyunk. Velük egyébként masszívan együttmûködünk. Közös a könyvtári belépõnk, idén, a francia-német békeszerzõdés megkötésének 40. évfordulóján közösen hívtuk meg Magyarországra a francia-német állami finanszírozású - a Duna Tv-hez hasonló, de annál jóval nagyobb - Arte tévécsatorna munkatársait.

- Kenyéradó gazdájuk nem a kulturális, hanem a külügyminisztérium. Ennek megfelelõen az intézet francia munkatársai is jórészt diplomaták. Miért kellenek külügyérek a francia kultúra terjesztéséhez?

S. P.: Ez stratégia kérdése. Miközben a Goethe Intézet aránylag nagy autonómiát élvez a berlini külügyminisztériumtól, a francia intézetek hálózatát 1947-ben a párizsi külügyminisztérium alapította, hogy a kultúra területén segítse a nagykövetségek munkáját, melyeknek a legtöbb esetben szintén van kulturális és együttmûködési osztályuk. Jómagam két posztot is betöltök: nemcsak a Francia Intézet igazgatója, hanem a nagykövetség kulturális együttmûködési tanácsosa is vagyok. Ez az egybeesés sok szempontból hasznos is, hiszen jó néhány programot közösen szervez és finanszíroz az intézet és a nagykövetség.

- Nem vezet a külügyminisztériumi függés túlzott elbürokratizálódáshoz? Az Intézet Le Pont címû kiadványának bevezetõjét ön azzal kezdi, hogy hosszasan felsorolja, az idén hány francia miniszter tette tiszteletét önöknél. Ezt a protokollos hangnemet odahaza elvárják önöktõl, vagy valóban ezek volnának az intézet életének legmagasztosabb pillanatai?

S. P.: A programok kiválasztásában szabadok vagyunk. Nem függünk a minisztériumoktól, mindig úgy választjuk ki a rendezvényt, hogy az megfeleljen a magyar közönség elvárásainak. Az idei különleges esztendõ. Miután tavaly magyar kulturális év volt Franciaországban, válaszul a FranciArt nevû rendezvénysorozatunk mutatja be a magyar közönségnek a francia kultúrát. Ennek keretében szinte havonta ellátogat hozzánk és elõadást tart egy-egy miniszter, de akad a programban sok más esemény is. Januárban itt járt a Párizsi Opera társulata, Szegeden a Nizzai Operából érkezõ vendégekkel készül egy koprodukciós elõadás. Vendégünk volt Robert Doisneau fotós. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 9 francia kiadó jelent meg, hiszen Franciaország volt a díszvendég. Modigliani és társai képeibõl július közepén nyílik kiállítás a Zsidó Múzeumban, ahol tavaly 100 ezren látták a Chagall-kiállítást. Hónapokig tart a Budapest-Párizs divatkiállítás a Várban. Decemberben Monet-nak és barátainak 80 képe érkezik a Szépmûvészeti Múeumba.

- Hogy aránylik magyarországi jelenlétük a más, különösen az olyan környékbeli államokbelihez, mint Románia vagy Szerbia, amelyeknek hagyományosan jók a francia kapcsolataik?

S. P.: Párizs a világ legtöbb országában fenntart francia intézeteket. A majdani EU-belépõknek prioritásuk van, sokkal több pénz jut a kelet-európai, mint a németországi vagy svájci intézeteknek. A prágai intézet költségvetése kissé alacsonyabb, mint a budapestié - a lélekszámhoz arányítva Magyarországon költjük a legtöbbet. Szerbiában zûrös a helyzet a háború után, Románia pluszforrásokhoz jut mint frankofón, azaz a francia kultúrövezethez tartozó ország. A budapesti Francia Intézet költségvetése évi 1,7 millió euró, ezenfelül 1 millió euró jut a tudományos együttmûködésre és az ösztöndíjakra. Minden évben 80 fiatal ösztöndíjas kerül ki Franciaországba, a rendszerváltás óta 4 ezren utaztak így ki. Az uniós csatlakozás elõsegítése érdekében köztisztviselõk továbbképzését is támogatjuk. A kulturális tevékenységen kívül a leglátványosabb, ugyanakkor legolcsóbb, évi 250 ezer eurós elem az audiovizuális együttmûködés, melynek keretében francia filmek bemutatását, rádiókat és tévéket, újságíró-képzési programokat támogatunk. Az intézet és a nagykövetség által közösen irányított együttmûködési program legfontosabb része a francia nyelv terjesztése: tanárok képzése, kétnyelvû gimnáziumok támogatása, melyek száma az utóbbi években megduplázódott. Nem kelünk versenyre az angol nyelv tömeges oktatásával, megpróbáljuk a franciának megnyerni a jövõ elitjét, azáltal, hogy a francia nyelven oktató részlegeket a legjobb gimnáziumokban alakítjuk ki. Ezekben a fiatalok franciául érettségiznek, utána lehetõségük van kimenni Franciaországba vagy franciául Magyarországon folytatni felsõfokú tanulmányaikat, amire most a Mûegyetemen, a Közgázon és az ELTE jogi karán, illetve Szegeden is van lehetõség.( HVG, LÕKE ANDRÁS)