Észak-Pas-de-Calais: lakossága 3,9 millió fõ; területe 12 000 négyzetkilo­méter; központja Lille, amelynek la­kossága 157 000 fõ. Más városai: Roubaix, lakossága 102 000 fõ, Tour­coing, lakossága 97 000 fõ, és Calais, lakossága 77 000 fõ.

Picardia: lakossá­ga 1,7 millió fõ; területe 19 400 négyzetkilométer; központja Amiens, amelynek lakossága 136 000 fõ.

A két világháború temetõi és a mára már bezárt vagy haldokló szénbányák salakhegyei borítják Észak-Pas-­de-Calais (3,9 millió lakos) tágas, szeles síkságát, mint­egy keserves múltját jelképezve. Ez a sûrûn lakott ré­gió (és a szomszédos Picardia úgyszintén) évszázadokon át mind a kereskedõk, mind a fegyveres hódítók fõ áthaladási útvonala volt Európában. Ugyancsak hos­szú idõn át volt a francia nehézipar fellegvára, míg­nem bányászata, acélipara, hajógyártása és textilipara hanyatlani kezdett. De ma, miután megnyitották a Csalagutat Calais és Dover között, és kiváló vasútvona­lai vannak, fényes jövõ vár rá az 1992-es, új, egységes piacú Európában.

Az északi rész a hatalmas dunkerque-i ipari kikötõ­tõl a központig, Lille-ig tart. Flamand eredetû, nagyon hasonlít a szomszédos belgiumi Flandriára. A sík vi­déknek megvan a maga komor szépsége, a látóhatáron feltûnnek a magas, vörös téglából épült flamand ha­rangtornyok. Az emberek szívósak, melegszívûek, õszinték, és kemény ipari munkájukért-változatos tár­sadalmi és klubélettel kárpótolják magukat, amely ta­lán sokkal inkább angolos, mint franciás, és szokatla­nul erõs bennük a helyi néphagyományok iránti érzék. Nagy becsben tartják különleges sportjaikat és hobbi­jaikat (bábozás, galambtenyésztés, íjászat, rezes bandák), és nagyon élvezik farsangi és tavaszi karneváljaikat, amikor is minden város örömmel büszkélkedik a ma­ga óriásával, egy jelmezes groteszk figurával, aki a vá­ros középkori alapítóját vagy pártfogóját jelképezi. A flamandokat nyolcszáz év alatt huszonkétszer szállták meg, s azt állítják, ez az oka, amiért oly odaadóan õr­zik identitásukat és kultúrájukat.

A területet gyakran feldúlták az angolok, a 17. szá­zadban a spanyolok foglalták el, aztán 1713-ban Lille-t Franciaországnak engedték át. Az elsõ világháborúban az angolok szövetségesként tértek vissza, sokan meg­haltak közülük a flandriai futóárkokban vívott csaták során és a picardiai Somme-nál. Ma Thiepvalban egy hegytetõn álló óriási angol emlékoszlop, Vimy Ridge­ben egy kisebb kanadai emlékmû, 2500 szépen gondo­zott nemzetközösségi temetõ, valamint francia és né­met sírok milliói emlékeztetnek fájdalmasan a négy évig tartó lidércnyomásra, amelyet oly megrendítõen énekeltek meg a katonaköltõk, például az angol Wilfred Owen. De a leghatásosabban Henri Barbusse írja le azokat a csatákat, A tûz címû regényében, amely Vimy környékén játszódik, ahol a Notre-Dame-de-­Lorette magas francia emlékmûve található. A régió a második világháborúban ismét súlyos károkat szenve­dett, és Dunkerque is bekerült a történelembe, mivel 1940. május 25.-június 5-e között hajókon ott mentet­tek ki mintegy 350 000 angol katonát.

Észak-Pas-de-Calais-nak az ipar volt a legnagyobb erõssége, de az Akhillész-sarka is. Lille a középkor óta fontos textilközpont, kereskedõi bejárták az egész föl­det. A 19. században a helyi acélmegmunkálásra és a szénbányákra támaszkodva betelepült a nehézipar, melynek gyárai Lille-tõl délre vannak, s a bennük vég­zett fárasztó munkát és az ott dolgozó emberek sze­génységét Zola írta le a Germinalban. Ma jobban fize­tik a munkásokat, de kevesebb a munka. Az acélipar pang, a dunkerque-i hajógyárakat bezárták, és 1947 óta a kimerülõben lévõ szénbányákban 220 000-rõl 7000-­re csökkent a munkahelyek száma. A textilgyárakat si­keresen korszerûsítették, de ezt is a munkahelyek csökkentése árán. A helyi munkanélküliség és az el­vándorlás jóval fölötte van a franciaországi átlagnak, nem könnyû odacsalogatni a beruházókat, hogy új iparágakat hozzanak létre.

Ám az új Európa perspektívájában a régiónak még­is derültebbek a kilátásai. Igaz, hogy a múltban Fran­ciaországnak ez az északi csücske valahogy mindig az ország peremének számított, de most, hogy eltörölték a kereskedelmi határokat, központi térség lett. Lille-t választották az új, nagy sebességû Euro vasúthálózat központjának, ahol a TGV (Train á Grande Vitesse) Londontól Párizsig - a Csalagúton át - össze fog kap­csolódni egy másik TGV vonallal, amely Amszterda­mon és Brüsszelen át a Ruhr-vidékrõl indul. A régió abban reménykedik, hogy a világ jómódú és városiaso­dott vezetõ körzetének, az úgynevezett Európai Közös­ség Arany Háromszögének fõ pillérévé válik. Ez pedig hatalmas új beruházásokat jelent.

Lille, ez a méltóságteljes flamand város régi, rózsa­szín téglás házaival - de Gaulle is itt született - na­gyon élénk pezsgõ életet él egész éjszaka nyitva tartó vendéglõivel és kiváló szépmûvészeti múzeumával. Pierre Mauroy, szocialista párti polgármestere irányí­tásával, aki 1981-1984 között miniszterelnök volt, örömmel válaszolt a kihívásra új üzletközpontok létre­hozásával. Ez az ipari régió hosszú ideje a szocialisták fõ bástyája Franciaországban, ahol - kényelmetlen szö­vetségben a kommunistákkal - irányításuk alatt tart­ják a regionális és a legtöbb városi tanácsot is. Calais, Franciaország legfontosabb utasszállító kikötõje félt a közeli alagúttól, mert veszélyes ellenfélnek tartotta, de kommunista polgármestere jónak találta a tervet, és némi sikerrel körüludvarolta a brit és amerikai pénz­embereket. Igaz, hogy a régió belsejében a szénbányák ügye még mindig rosszul áll, de a kikötõkbe áramlik az új befektetés. A Coca Cola cég fölszerelt egy gyárat Dunkerque-ben.

A britek, akik 1346-1558 között birtokolták Calais-t, kereskedelmi megszállókként tértek vissza. Felvásárol­ták a földeket, házalzat, vagy átvették a hipermarkete­ket, kaszinókat és nagy szállodákat Calais és Boulogne, a nagy halászati központ környékén, és lejjebb is az Opál-parton, egészen Le Touquet-Paris-Plage-ig. Ez utóbbit annak idején a britek segítségével alakították át elegáns, Edward-stílusú üdülõhellyé, de késõbb le­mondtak róla. A Csalagút megépítése megint csak ar­ra ösztönözte az angolok ezreit, hogy hétvégi háznak vagy nyaralónak fölvásárolják a parasztházakat Bou­logne és Le Touquet kellemes környékén, ahol az árak alig egyharmadát érik el a csatornán túli Kent vidéken kért áraknak.

A tengerparti rész a mészkõsziklákkal és a jó stran­dokkal, sokkal dimbes-dombosabb és regényesebb, mint a flandriai síkság, és gazdag irodalmi vonatko­zásai vannak. Georges Bernanos (1888-1948) Fressin­ben született, ott írta komor regényeit a fiatal papok lelki gyötrelmeirõl; és ott van a hegytetõre épített Montreuil is, ahol Victor Hugo Valjeanja tolvajból ne­mesember-baráttá vált a Nyomorultakban.

A régió sok régi városa példája annak a sajátos, kacskaringós oromzatos flamand építészetnek, amely annyira hasonlít a holland és az északnémet Hanza­városok építészetére. Különösen így van ez Arras ese­tében, ahol két nemes arányú teret vesznek körül a 17. századi magas és elegáns, díszes oromzattal és fe­dett kapuboltozattal épített házak. St-Omernek és St-Riquier-nek gyönyörû régi temploma van. De a legszebb székesegyházak Picardiában találhatók, Laonban és Amiens-ben. Talán az utóbbi a legtö­kéletesebb gótikus székesegyház Franciaországban, s annyira felkavarta John Ruskint, hogy könyvet írt ró­la. Különösen híres a fõhomlokzat Krisztus-szobra, amelyet évszázadok óta "Amiens szép istenének" neveznek.

Picardia déli részén, nem messze Párizstól van két híres város. Chantilly híres lóversenypályájáról és gyö­nyörû tóparti reneszánsz kastélyáról ismert, amelynek múzeumában Raffaello-, Filippo Lippi-, Tizian- és Leonardo-festmények vannak, valamint itt látható Fauquet 40 pompás miniatûrje. A compiégne-i palotát, mely nagyobb a chantilly-inél, Napóleon használta császári rezidenciaként. A közeli erdõ egyik tisztásán emlékmû jelöli azt a helyet, ahol 1918. november 11-én Foch marsall és a német küldöttek aláírták az elsõ világhá­borút lezáró fegyverszüneti megállapodást. 1940 jú­niusában Hitler is, hogy revansot vegyen, itt fogadta a franciák megadását jelentõ küldöttséget.

A dimbes-dombos Picardia (1,6 millió lakos) termé­keny mezõgazdasági régió, ahol hatalmas gazdaságok­ban termelik a gabonaféléket és a cukorrépát. Sem en­nek a területnek, sem Észak-Pas-de-Calais-nak nem híres a konyhamûvészete, viszont a flamand módra el­készített, sörben párolt marhahús jóízû. Ilyen a ficelle picarde is, a sonkával és mártással töltött palacsinta és a hochepot, a nehéz ragu.